A biorezonanciáról érthetően

A biorezonancia a jövő orvostudományának egyik legnagyobb ígérete, mivel a szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a szervezet önregenerációját.

Manapság egyre többet hallunk a természetgyógyászok és holisztikus szemléletű orvosok által használt biorezonancia terápia és diagnózis alkalmazásáról.

Sokan azonban kételkednek, hiszen az orvoslásnak olyan módszere ez, amely a hullámtanban kevésbé járatos emberek számára inkább tűnik misztikusnak, mint tudományosnak. És miért is hinnénk el azt, amit nem értünk?

Lássunk tehát egy közérthető magyarázatot a biorezonancia működéséről, és hogy milyen lehetőségeket tartogat számunkra a biorezonancia terápia...

A XXI. században már idejét múlttá vált az a newtoni fizikát félreértők által hangoztatott felfogás, miszerint az anyagi világ különálló és egymástól független szilárd testekből tevődik össze.

A modern tudomány ma már arról beszél, az általunk érzékelhető fizikai síkon megtapasztalható világ egy igen bonyolult információ-összeköttetéseken alapuló, érzékenyen összehangolt rendszer.

Ezen belül az emberi szervezet sem csupán egy molekulából felépülő biokémiai struktúra, azaz fizikai test, hanem rezgő hullámformák bonyolult és egyben nagyszerű szövevénye.

Lednyiczky Gábor
Hippocampus, Electromagnetic bio-communication

A jövő tudománya

Biorezonancia, a jövő orvostudományaA holisztikus gondolkodású tudósok szerint a szervezet önregenerációs képességének serkentése a betegségek gyógyításának, és végső soron az egészség megőrzésének is a kulcsa egyben.

A modern orvostudomány nem tudna létezni az olyan diagnosztikai eljárások nélkül, mint az EKG, EEG, EMG, amelyek a szív, az agykéreg és a vázizomzat elektromos aktivitását mérik. A szervezet elektromos tevékenységének mérése azonban újabb korszakához érkezett, ez pedig a Biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia alkalmazása.

A szervezet elektromágneses erőtereinek mérésén, és ezen rezgések újrahangolásán keresztül, új távlatok nyíltak meg az orvoslásban. A biorezonancia a sejtjeink elektromos tevékenységét vizsgálja. Általa hiteles információkat kaphatunk szervezetünk sejtjeinek komplex működéséről.

Rész és egész...

A biorezonancia alapja a Schumann-hullámA földfelszín és az ionoszféra közötti mágneses kölcsönhatások eredményeképpen egy rendkívül alacsony, 7.8 Hz frekvenciájú rezgés mérhető bolygónkon mindenütt (Winfried Otto Schumann, München, 1952). Ennek a természetes elektromágneses rezgésnek sokáig nem is tulajdonítottak jelentőséget.

A Schumann-hullámok 1978-ban kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippocampusban.

Mint később kiderült, a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos.

EM

A Biorezonancia a NASA kutatásainak köszönheti a felgyorsult fejlődésétEz az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk sejtjeinek másodpercenkénti sokezer kémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.

A NASA megfigyelései igazolják, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően, a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek az űrállomásokon, hogy az űrhajósok egészségi állapotát fenn tudják tartani.

A kutatások során azonban felismerték a lehetőségét annak is, hogy ezeknek az elektromágneses erőtereknek a szabályozásával a legénység egészségi állapotát a távolból felügyelni és szükség esetén gyógyítani is lehetséges.

Ahogy az a tudományos felfedezésekkel lenni szokott, a biorezonancia kutatás is felgyorsult a NASA érdeklődésének köszönhetően.

Rezgés az egész élet

A biorezonanciával a sejtek kommunikációja mérhetőSok kicsi sejt, sok kicsi rezgés...

Az emberi testet sejtek, szövetek alkotják, melyek mindegyike táplálkozik, energiát termel és funkciójának betöltése közben valamilyen anyagcsereterméket hoz létre. Már az 1980-as években F. A. Popp utalt rá, hogy a testünkben másodpercenként vegyi folyamatok milliárdjai (3x1016 vegyi folyamat/sec) mennek végbe. Ez sejtenként és másodpercenként közelítőleg 7.000 kémiai reakciót jelent.

Mae Wan Ho, a genetikus biokémia doktora fedezte fel, hogy a sejtek minden biokémikus folyamatát megelőzi egy elektromágneses aktivitás. Ezzel megszületett a biológia egy új korszaka, a kvantum-biológia.

Az élet, kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energiák végtelenül intelligens kölcsönhatása.

dr. F. K. Bellokossy
Denver, Kolorádó állam

Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál.

A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.

A hullámok ereje

A biorezonancia alapját az a megállapítás képezi, hogy az anyagnak van egy materializálódott formája és van egy elektromágneses tulajdonsága is. Vagyis, ahogy a különböző elektronok mozognak a molekulákban, állandó kölcsönhatásban, kommunikációs összeköttetésben állnak a környezetükkel.

Mivel az emberi szervezet több milliárd sejtből épül fel, számos folyamatnak kell egyszerre tökéletes sorrendiséggel megvalósulnia. Ez óriási szervezési munkát és megfelelő sebességű irányítást igényel. Elég egy-egy kis kicsúszás, és már nincs is megfelelő sorrend, vagy megfelelő alapanyag a következő sejt-művelethez.

A biorezonancia egy olyan eljárás, amely a sejtekkel elektromágneses jelek segítségével kommunikál. Az eljárás lényege, hogy ha bármilyen külső hatásra (és abból akad bőven) a sejtek hibás utasításokat kapnak, akkor ez az elváltozás mérhető és még idejében helyrehozható.

Interferencia

A biorezonancia a hullámtan tézisein alapulAhhoz hasonlíthatjuk, mikor egy zeneszám hallgatása közben a hangulatunk megváltozik. Ha rossz a kedvünk, a kedvenc zenénk meghallgatása helyrehozhatja lelki állapotunkat. A hibásan működő sejtjeink "rosszkedvűek", a biorezonancia pedig a "kedvenc zenéjük", amely rendkívül finom, alacsony intenzitású rezgésekkel újra felhangolja sejtjeinket.

Az eljárás a hullámtan törvényeiből ismert rezonancia, illetve kioltás jelenségein alapul. A rezonancia tulajdonképpen a különböző hullámoknak a találkozása során kialakuló jelenség, amelynek kimenetele attól függ, hogy a hullámok milyen fázisban vannak a találkozás pillanatában. Tehát míg egyes hullámok erősítik, mások gyengítik vagy teljesen kioltják egymás hatását.

Sejtbeszéd

William Ross Adey felfedezésével a biorezonancia alapjait fektette le.W. Ross Adey baromfiból származó agysejteket vizsgálva arra jutott, hogy a sejtek rezgésekre tanúsított reakciója a frekvenciától és a jel intenzitásától is függ. A jelek továbbítása a szövetekben lévő proteinláncok közötti gyenge kötőerőnek köszönhető. Ezért csak akkor léphet fel a jeltovábbítás, ha az elektromos impulzus elég intenzív ahhoz, hogy gerjessze ezeket a proteinláncokat, de nem olyan nagyfokú, hogy attól a láncok szétváljanak.

A sejtek tehát megszűrik, hogy milyen jeleket engednek be. Ezért javításukhoz ismerni kell, hogy melyik típusú sejt, milyen frekvencián kommunikál, mert mindegyik sejtet a saját nyelvén kell megszólítani.

Ezt a kommunikációs rést Adey-ablaknak, vagy biológiai ablaknak nevezik. Ennek köszönhető, hogy a biorezonanciás terápiáknak nincsen káros mellékhatásuk, hiszen a nem nekik szóló üzeneteket mégcsak meg sem hallják a sejtek.

Ok és okozat

A biorezonancia terápia kiigazítja a diszharmónikus hullámokatAlaptézis, hogy nincsen patológiás működés patológiás rezgések nélkül. Tehát a betegség minden esetben hibás rezgésként jelentkezik a szervezet elektromágneses képében, vagyis zavar támad a szervezet elektromágneses egyensúlyi állapotában.

Az egészséges hullámokat harmonikusnak, a betegségekre jellemző hullámokat pedig diszharmonikusnak nevezzük.

A kezelések lényege, hogy a harmonikus rezgéseket megerősítsük, a diszharmonikus rezgéseket pedig megszüntessük. Ez azt jelenti, hogy ha betegség esetén ellenkező értelmű hullámokat bocsátunk a szervezetre, akkor azzal a sejtek hibás kommunikációját kioltjuk, vagyis magát az okot szüntetjük meg.

Tehát arra kell figyelni, hogy a megfelelő nyelven, a megfelelő hangerőn és megfelelő hosszan beszéljünk a megfelelő sejtekhez. És természetesen, hogy megfelelő dolgokat mondjuk nekik...

Víz emlékezet

A biorezonancia terápia hatását a vízmolekulák őrzikA kérdés már csak az, hogy mennyi ideig tartható fenn ez az információ a sejtekben.

A szervezet meg tudja őrizni a különböző biológiai értelmet hordozó jeleket, és pedig a szervezet nagy részét alkotó vízmolekulák segítségével. Természetesen ennek a vízmemóriának az információhordozó képessége nagymértékben függ a szervezet hidratáltsági állapotától is.

A víz molekula dipólusos tulajdonsággal bír, ami azt jelenti, hogy az egyik oldala inkább negatív, a másik oldala pedig inkább pozitív. A negatív a pozitívval kapcsolódik össze, így ezek a térben óriási variációs lehetőséggel képesek elrendeződni. Ez adja a sejtek biológiai emlékezetét.

Sajnos ez a tároló nem örök, hiszen a külső környezeti hatások idővel felülírhatják ezeket a jeleket, viszont hosszabb ideig megőrződnek, ha újra és újra megismételjük a kezeléseket.

Alternatívák

Otthon használható biorezonanciás készülék, a BioHarmonexA biorezonanciának két ágazata van. Az egyikben a beteg rezgéseinek mérése után azok specifikusan módosítva visszavezetésre kerülnek a páciensre. Ezzel mód nyílik a diagnosztikára és a személyre szabott terápiára is.

Hátránya a terápiás alkalmazásban, hogy bár vivőanyagokkal napokig fenntartható az elektromágneses stimuláció, jelentős eredmény csak hosszabb távú kezelésekkel érhető el, ami pedig jelentős költséggel jár.

A biorezonancia másik iránya, a bárki által könnyen használható, kifejezetten otthoni alkalmazásra fejlesztett készülékek. Ezek diagnosztikai célokra nem alkalmasak, de különböző terápiákra annál inkább, különösen a megelőzési szakaszban.

Az ilyen készülékekbe előre kidolgozott frekvencia tartományokat építenek be, amelyek különböző működési zavarok vagy betegségek esetén segítenek helyreállítani a szervezet egyensúlyát. Használatukkal orvosi felügyelet nélkül tartható fenn a folyamatos elektromágneses biostimuláció.

Kattintson ide és olvasson bővebben a BioHarmonexről, amely a húsz legfontosabb "sejt-nyelvet beszéli".

Egészséges rezgéseink

Az orvostudomány fejlődésével egyre több szakember figyelme irányul a prevencióra és a mellékhatásoktól mentes "természetes gyógymódokra". Az utóbbi idők kutatásai mind a regenerációs képesség javításában, mind a környezeti egészségkárosító hatások kivédésében a biofizikai orvoslást említik a legtöbb sikert ígérő módszereként.

A biorezonancia a jövő orvostudományának egyik legnagyobb ígérete, mivel a szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a szervezet önregenerációját.

Nagy előnye, hogy természeténél fogva felhasználási területe igen sokrétű, és káros mellékhatása sincs. Csak arra tanítja meg a szervezetet, amit az valaha - egészséges korában - már tudott.

Prof. Dr. Sci. Med. Valéria Szedlák-Vadócz

Vitalitás tippek a Vitallandtól

Iratkozzon fel az egészség hírlevelére, hogy rendszeresen megkapja tudományos életmód cikkeinket. Nélkülözhetetlen információkat és hasznos tanácsokat, amelyekkel éveket nyerhet magának!

Ez egy bizalmasan kezelt levelezõ lista,
így adatai semmiképpen sem kerülhetnek illetéktelen kezekbe!