Aquarion 5 év garanciával
Most már lassan két éve került forgalomba Magyarországon az Aquarion vízionizáló készülék.
Bátran mondhatom a vásárlói visszajelzésekre alapozva, hogy teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mind hatásában, mind pedig működési megbízhatóságában.
Nem véletlen, hogy a gyártó erre a készülékre 5 év garanciát biztosít, míg az olcsóbb konkurens készülékhez egy, vagy maximum két éves garanciát kínálnak.
Ez tehát azt jelenti, hogy aki két évvel ezelőtt nem az Aquarion mellett tette le a voksát, annak ezóta már lejárt a garanciája, míg a boldog Aquarion tulajdonosok még további három évig a Jupiter teljeskörű garanciáját élvezhetik.
Nos, igen. Ilyen mértékű garanciát egyetlen garázs-cég sem tud biztosítani. Ehhez a minőségi szolgáltatáshoz két igen nagynevű cég együttműködésére volt szükség. A gyártó és a hazai forgalmazó cég hosszú évtizedekre visszanyúló, sikerekben gazdag múltja egyúttal garancia is a jövőre.
Jupiter Science
Az eredeti Jupiter Aquarion 5 éves garanciával és 20 éves várható élettartalommal kerül forgalomba. Ez közel sem meglepő, hiszen a Jupiter gyár már 35 éves tapasztalattal rendelkezik a vízionizálók gyártásában és értékesítésében.
A világ vízionizáló celláinak több mint 80%-át a Jupiter cég gyártja. Az ionizáló kamrát Japánban gyártják, és a készüléket Koreában szerelik össze a többi alkatrésszel.
Piacvezető gyártástechnológiáinak köszönhetően a Jupiter készülékeinek meghibásodási aránya kevesebb, mint 1%! Nem véletlenül állítjuk, hogy az Aquarion készülék a világ legjobb vízionizáló készüléke.
A Jupiter Science egyébként számtalan díjat, és megannyi szabadalmat tudhat magáénak, amelyek közül a legérdekesebbek a Legjobb Termék Nagydíj, az Ügyfél-elégedettségi, és a Legkisebb Meghibásodási Arány Díjak.
Mellékes, de mégis fogtos információ, hogy a Panasonic, az LG, a Samsung és a Hundai cég is rendelkezik saját fejlesztésű ionizálóval, de az ionizálókamrát mégis a Jupitertől vásárolják a készülékeikbe. Hiszen a Jupiter Science a piacvezető az ionizáló kamrák gyártásában.
CaliVita International
A magyarországi forgalmazó, a CaliVita International, is komoly nemzetközi és hazai kereskedelmi múlttal rendelkezik.
Már 17 évvel ezelőtt is nagy sikerrel népszerűsítette az egészséges életmódot, valamint forgalmazta a kiváló minőségű táplálék kiegészítőket. Napjainkban már 38 országban működik sikeresen és eredményesen a CaliVita, melynek kelet-európai központja éppen Magyarországon található.
Ezért az is a vásárlók kényelmét szolgálja, hogy ha bármilyen probléma merülne fel az Aquarionnal kapcsolatban, nem kell az anyaországba visszaküldeni a készüléket.
A CaliVita rendelkezik Budapesten a szükséges szervizháttérrel és alkatrészellátással, így relatív kis szállítási költségek mellett el tudjuk végezni a szükséges javítást vagy cserét. Bár megjegyzem, eddig még Magyarországon semmilyen meghibásodás nem fordult elő az elmúlt évek alatt! Ez pedig egy elég meggyőző érv az Aquarion mellett!
A CaliVita sikerének egyik alapvető tényezője mindig is a megbízható termékválasztás és a kiváló minőségű termékek voltak. Nem véletlenül választotta most is a Jupitert, és azon belül is az Aquarion készüléket, ami a világ jelenlegi legmodernebb szabadalmaztatott hálós-ionizáló technológiát alkalmazó készülék.


